Illegális büfé a Gellérthegy tövében
Az I. kerületi önkormányzat néhány hete szerzett tudomást az építkezésről, úgy határoztak, hogy el kell bontani a büfét – tudta meg a Blikk. A szórakozóhely ennek ellenére üzemel.
Az I. kerületben már volt egy hasonló eset, akkor a Citadellánál épített vendéglőt egy vállalkozó engedély nélkül. Évekig tartó huzakodás után végül eltűnt az engedély nélküli építmény.
Most a Gellérthegy tövében jelentek meg egyik napról a másikra a munkások, fából padlót eszkábáltak, fölé pedig felhúztak egy zöld ponyvasátrat. Előkerültek az üdítőautomaták is. Mindez a világörökség részévé nyilvánított területen, épp a Rudas gyógyfürdő ivókútjának bejárata előtt.
– Nem voltunk résen, átcsúszott a bizottságon a kérelem – ismerte el Ughy Attila, a Fővárosi Közgyűlés szakbizottságának elnöke, hogy miért adták meg a közterület-használati engedélyt. – Egyszerre több száz kérelemről szoktunk dönteni, és nem vettük észre, mit engedélyezünk. Pedig nem hiszem, hogy idevaló egy ilyen kávézó, az ivókút bejáratához – aggódott a képviselő.
A budavári önkormányzat lebontatja a teraszt. Úgy tudjuk, a kivitelezők nem kértek építési engedélyt az I. kerülettől, azt hitték, elegendő a főváros hozzájárulása.
Mivel műemléki területről van szó, még egy sátor felállításához is kell engedély.
– Tévedtek. Mivel műemléki területről van szó, még egy sátor felállításához is kell engedély – közölték a kerületi önkormányzatnál.
– Minden engedélyünk megvan – jelentette ki Basits László (47), a beruházó megbízásából dolgozó kivitelező cég munkatársa. – Mindenki jól jár ezzel a kávézóval, mert elképzelni sem tudja senki, mennyi piszkot, szemetet takarítottunk össze ezen a területen. Ezt eddig vécének használták a szomszédos szórakozóhely vendégei, most tiszta minden. A falakról lemostuk a vizeletet és graffitiket. Az ivókút felé az utat nem zárjuk el, meg lehet közelíteni azután is, ha megnyílt a kávézó – magyarázta a férfi.







Jól értesült vagy? Programot ajánlanál? Küldd el
Van egy jó fotód, videód Budapestről? Úgy érzed sikerült megragadnod valami érdekes témát? Küldd el a fájlt vagy a linket az info[kukac]keruletiujsag[pont]hu címre egy rövid leírással!
Please wait...





